Kocséri Horgász Egyesület

Mert horgászni jó! 
 
MENÜ

 

Kocséri Horgász Egyesület

Versenyszabályzat

2023.

  1. Az Egyesület Elnökségének jóváhagyásával, a Versenyfelelősök által meghatározott időpontokban, az alapszabályban, illetve az egyesület horgászrendjében rögzítetteknek megfelelően horgászverseny szervezhető.

 

  1. A horgászversenyen részt vehet minden tag, illetve másodtag, akinek az adott időszakra a tagsági joga nincs felfüggesztve, illetve nevezési díjas verseny esetén a nevezési díjat megfizette, és a Kocséri Horgász Egyesület Horgászrendje vele szemben kizáró okot nem állapít meg.

 

  1. Az Egyesület Elnökségének döntése értelmében a tó területén un. privát (munkahelyi, baráti társaságok) verseny is szervezhető. A verseny szervezésének feltételeit, költségeit minden év elején az Elnökség határozza meg. Az így szervezett rendezvénynek, az Egyesület felé befizetésre kerülő díját és feltételeit az Elnökség határozza meg.

 

  1. A rendezvényen részt vevőknek, az Elnökség által meghatározott feltételeket maradéktalanul be kell tartani. Amennyiben a versenyfelelős, a verseny során olyan szabálytalanságot tapasztal, amely a Kocséri Horgász Egyesület Horgászrendjét sérti köteles értesíteni az Egyesület Elnökét. A Versenyfelelős a rendezvényt megtilthatja, beszüntetheti, a szabálytalanságot elkövető versenyzőt, a verseny elhagyására szólíthatja fel, ellene eljárást kezdeményezhet.

 

  1. A verseny lebonyolításának idején, az azon résztvevőkön kívül, a tó területén horgászni Tilos!

 

  1. Privát szervezésű horgászverseny csak, a Versenyfelelősök közreműködésével és az Elnökség engedélyével, az Elnökség által jóváhagyott időpontokban lehetséges. A verseny feltételeit az Egyesület Horgászrendje és a Versenyszabályzat szabályozza, melyet a Versenyfelelősök, a verseny kezdete elött és a verseny alatt is kötelesek ellenőrizni.

 

  1. Minden verseny kezdete08:00 óra. A tavat ennek értelmében, a verseny kezdete előtt 2 órával és a befejezését követően 1 óra időtartamra lehet lezárni.

 

  1. Minden nem, az Egyesület által szervezett horgászverseny esetén, az Egyesület felé kötelezően befizetett, un. bérleti díjat az Elnökség határozza meg. A 2023-as évre érvényes díj 2 500 Ft/fő/nap, de minimum 70 000 Ft.

 

  1. A versenyen a kijelölt helyeken lehet horgászni!

 

  1. A verseny szabályait, melyet az Egyesület Horgászrendje nem szabályoz a verseny szervezője határozza meg.

 

  1. Etetőhajó, csónak, halradar használata, tóban úszás, fürdés a verseny során csak a Versenyfelelős engedélyével lehet.

 

  1. Versenyzők a horgászhelyen autóikkal parkolhatnak, a forgalom zavarása nélkül.

 

  1. Az etetés, illetve a horgászbotok számának és a horgászmódszer (amennyiben az nem ellentétes az Egyesület Horgászrendjével) tekintetében a verseny szervezője által meghatározottak az irányadók.

 

  1. 5 kg egyedsúlyú feletti fogást, illetve 5 db nemeshal megfogását azonnal jelezni kell, a verseny szervezőjének, mérlegelésig betárolható (pontyzsák, valamint az előírt minimum 3 méteres gyűrűs haltartó), ezeket külön mérlegeljük!

 

  1. A verseny szervezője ettől szigorúbb szabályokat is megállapíthat.

 

  1. A verseny során minden kifogott hal, mérlegelést követően visszakerül az élőhelyére, ezért a visszaengedésig fontos, a kíméletes bánásmód.

 

  1. A verseny során díjazottak körét, a verseny szervezője határozza meg.

 

  1. A verseny során használt horgászhelyet, minden versenyző köteles tisztán tartani! A keletkezett hulladékot a tó területéről a verseny végeztével elszállítani.

 

  1. A verseny végeztével a Versenyfelelős köteles, a hátrahagyott horgászhelyeket ellenőrizni és szemetelés, vagy rongálás esetén, a verseny szervezőjét a szemetelés megszüntetésére, az okozott kár megtérítésére felszólítani, aki köteles a hátrahagyott szemetet elszállítani, illetve a kárt megtéríteni.

 

  1. A verseny során a mérlegelésről esetleges büféről, valamint az étkeztetésről a verseny szervezője köteles gondoskodni.

 

Minden egyéb, a Kocséri Horgász Egyesület Horgászrendje, a Verseny Szabályzat által nem szabályozott kérdésekben a Versenyfelelős dönt. 

 

A verseny célja egy jó hangulatú, baráti találkozó.

Kocsér, 2023. 01. 21.

Sebők Aranka, Szöllősi Richárd

Versenyfelelősök

 

 

Záradék:

            A Versenyszabályzatot, a Kocséri Horgász Egyesület Elnöksége 2023. 01. 29. napján, technikai eszköz segítségével megtartott ülésén megtárgyalta és az 5/2023. (01.29) EH. számú határozatával elfogadta.

 

 

                                                                                               ………………………………………..

Szelei László sk

       Elnök

 

 

Asztali nézet